Az önismerettel kapcsolatos tévedéseink

Popper Péter írása alapján

Az önismeret fejlesztése fontos testi-lelki egészségünk és harmonikusabb emberi kapcsolataink szempontjából is – halljuk mindenütt. Annyi bizonyos, hogy fejlődni gyorsabban tudunk, ha tudjuk, mit kell változtatni, hol vannak gyenge vagy erős pontjaink. Ám az önismeret-fejlesztésről is sok téves elképzelés, hamis idea él bennünk…

Kudarcainak is az volt az oka, hogy nem tudott eléggé akarni. Mintha az ember lelkének volna egy jól körülírható része, mondjuk az „akarókája”, ami elromlott. A pszichológus, a pszichiáter majd megjavítja.
Ma mindenki az önismerettől várja sorsa megváltását, élete jobbra fordulását. Sajnos attól lehet tartani, hogy ez a hiedelem tévedések halmazából épül fel.

Első tévedés

Az önismeret gyógyít. Nem igaz. Az önismeret feltétele lehet a gyógyulásnak, de önmagában nem elég. Előfordulhat, hogy egy önmagáról keveset tudó idegbolond az önismeret hatására egy önmagáról sokat tudó idegbolonddá változik.

Második tévedés

• Az önismeretnek titkos akadályai vannak, amit valamilyen kurzus megsemmisít. A valóságban az önismeret hiányosságainak kizárólag magunk vagyunk az okai. Ahogy Buddha mondja, a világban nincs semmi eleve elrejtett, visszatartott, így az emberi lélekben sem. Önmagunkból azt nem ismerjük, amit nem akarunk, vagy nem merünk megismerni. Ebből alakul ki az elfojtott ösztöntörekvések és élmények, a tudatból kiszorított erkölcsileg titkos vágyak, traumatikus történések birodalma, a Freud által tudattalannak nevezett szféra. A fiatal Freud jelmondata volt: „Ha a világ hatalmasai nem hajlanak a szép szóra, majd az alvilág erőit idézem fel ellenük.”

Harmadik tévedés

• Az elfojtott ösztönenergiák megbetegítenek. Szó nincs róla. Amennyiben az elfojtás tökéletesen zár, nincs lelki zavar. Freud is hangsúlyozza, hogy a neurózis a tökéletlen elfojtásokból keletkezik. 
A rosszul elfojtott energiák felszivárognak tudatközelbe, de éppen az elfojtás még meglévő ereje legalább inadekvát irányba tereli őket. Ezért ott jelennek meg, ahol semmi keresnivalójuk nincs, nem beilleszthetők a lelki folyamatokba, tehát megbetegítenek. Mindebből következően a lelki gyógyításnak két útja van:
A sikertelenül elfojtott élmények feltárása, az eredetitől eltérő módon való újraélése (korrekciós élmény, katarzis), aminek nyomán újfajta reakciók, viselkedésformák alakulhatnak ki. Ez a pszichoanalízis útja.
Az elfojtás tökéletessé tétele. Siker esetén a lelki panaszok megszűnnek. Ezután nincs akadálya annak, hogy a kóros alapokra épült hibás viselkedést valaki újratanulja. Ez a racionális pszichoterápiák (behaviorizmus, kognitív terápiák) útja. Némelyik módszer, pl. a hipnózis mindkét utat járhatja. 

Negyedik tévedés

• Az önismeret megnövekedése lelkileg csakis pozitív változásokat hozhat. Igen gyakran az önismereti útra indulók nem számolnak azzal, hogy törekvésük saját karakterhibáik, aljasságaik, nem ok nélkül elfojtott egyéb negatívumaik felszínre kerüléséhez vezethet. A lelki tükör nemcsak a szépet mutatja. Kalkulálnak ezzel? Számítanak az önmaguk elviselését segítő illúziók széttörésére? Nem lehetséges, hogy olyasmit keresnek, amit nem akarnak megtalálni?
Amikor pedig egy önismereti elmélyedés csak pozitív értékeket tár fel, akkor bizonyos, hogy nem önmegismerés, hanem a módszeres önbecsapás esete áll fenn.
Válaszoljunk őszintén: Élhetünk-e az illúziók hazugsága nélkül? Kívánunk-e a magunk számára egy tiszta, kemény fényben ragyogó világot, ahol sehol nincs pihentető árnyék, ahol nem lehet elbújni semmi elől, ahol nincs értelme megvalósíthatatlan álmokat álmodni?

Ötödik tévedés

• A lélektani tudás megnövekedése harmonikusabbá teszi az embert, könnyebben megbirkózik saját lelki problémáival. Már a lélek tudorainak magánélete rácáfol erre. De a válasz hasonló Hegeléhez, amikor megkérdezték, hogy a logika tanulása logikusabbá teszi-e a gondolkodást? Azt felelte: „Körülbelül annyira, mint amennyire az emésztés fiziológiájának az ismerete megjavítja az emésztést.”
Kegyes hazugságok? Másoknak? Magunknak? Vagy még kegyesebb igazmondások? Másoknak? Magunknak?
Vigyázz! A hegy varázzsal van tele, s ha tán lidérc mutatja, hol az út, csak menj tovább, és ne gondolj vele.”
(Thomas Mann: A varázshegy)