Dr: Csernus Imre írása alapján
Mindannyian szeretnénk boldog családi életet élni de ennek vannak akadályai. Az egyik az amikor két ember közül az egyiknek sincs önbizalma. A két félből alkotnak egy egészet és ez látszólag jó.
Csak hogy időközben megszületett az a fogalom h társfüggőség , az egyik bizonytalan támaszkodik a másik bizonytalanra.
De aki boldog önmagával ,annak nem lesz szüksége arra, hogy akárkire is támaszkodjon , mert jól érzi magát a bőrében. A támaszkodás kiszolgáltatottá teszi a másikkal szemben.A kiszolgáltatottság pedig nem kevés félelmet gerjeszt az illető emberben. Ismerik a típusszöveget : Hol vagy ? mikor érsz már haza ? Miért nem vagy velem ?
Mi történik ilyenkor ? a bizonytalanságból fakadó félelem elkezd ötvöződni a féltékenységgel és megindulnak az emberi játszmák. A játszmázó ember mindig a győzelemre törekszik , ki akarja sajátítani a partnerét. Ha valaki tárgyként akarja birtokolni hogyan lenne képes egyenrangúként kezelni ?
A családi boldogság valójában abból fakad , hogy a benne élők egyénenként képesek a boldogságra.
A boldogságot a fájdalom elfogadása nélkül nem lehet sajnos nem lehet elérni. , mert a változás és a fejlődés mindig fájdalommal jár. A probléma az , hogy az emberek zöme igyekszik elkerülni a fájdalmat. A fogyasztói társadalom is arra kondicionálja az embert , hogy fájdalmat gyorsan szüntessék meg. Az emberek ennek hatására úgy viselkednek , hogy azokat a szituációkat amelyek fájdalommal járnak rutinszerűen elkerülik. ezt hívják konfliktuskerülő magatartásnak finoman fogalmazva.
A következő elengedhetetlen lépcsőfok a rugalmasság ill éberség ami a fájdalom elfogadását jelenti.
Következetesség : legfőképpen önmagammal szemben betartom a vállaltakat.
Bátorság : merek beleugrani kockázatos helyzetekbe.
Szóval a családi boldogság elenyészően ritka ebben a mai világban mert az emberek zöme nem mer felnőni érzelmi szempontból. Nem mer felelősséget vállalni. A pasik zöme az érzéseiről nem mer beszélni, hanem inkább elfojtják, hazudoznak másoknak, miközben magukat is becsapják.
Szóval a pokol a családban mindig ott keletkezik ahol két infantilis állítólagos nő és férfi találkozik és alakít ki kapcsolatot. vagyis érzelmi szempontból mindkettőnek jelentős önbizalomhiánya van .
ha szétnéznek a mai magyar társadalomban , rengeteg olyan embert látnak akik nem teszik bele az életükbe azt amit tudnának , de jajveszékelni azt tudnak . Meg sírni hogy milyen szörnyű életet élnek.
A következő probléma ami szintén kizárja a harmonikus családi életet , ha a felnőttek nem mernek beszélni a megélt érzéseikről , de közben szeretnének meghitt kapcsolatba kerülni a gyermekeikkel. Nem fog menni. Mert a gyerekek ezen a nyelven folyékonyan beszélnek , igy egy felnőtt aki hallgat az érzéseiről nem fogja megtalálni a közös hangot a gyermekével.
Elégedett az az ember lehet aki mindent megtett azért , hogy érzelmi vonatkozású álmait ne adja fel. Az érzelmi vonatkozású álom : boldognak lenni.
Popper Péter írása alapján
Miért van minden válságban ? Ha a család válságban van akkor ezt tovább lehet gondolni . A család mégis csak emberek együttélésén alapszik , a házasság intézményén , és így ki lehet tapintani a házasság válságát.
Ha a házasság válságban van akkor lehet , hogy az európai ember van válságban egyénileg, az a nő és az a férfi aki összeházasodik. Ha megnézzük az elmúlt 50-80 évben olyan markáns és durva változásokon ment át az életforma , hogy azt lehetetlen mozdulatlan lélekkel követni. Ha megnézzük nagyszüleink életformáját és a miénket hát ég és föld. Ezekhez a változásokhoz hozzá kell mozdulni és az alkalmazkodás nehézségei közepette jelennek meg a válságtünetek.
A megkötött házasságok 50 %a felbomlik belátható időn belül . Egy ilyen válságban miféle stabil családi élet lehetséges ? Hogyan lehet a család fontosságáról , jelentőségéről beszélni , amikor a család alapját képező házasság ennyire bomlékony , gyenge és problematikus ?
A másik probléma amire a szociológia felfigyelt a családi válság kapcsán , hogy hajdan a gyerek -szülő, gyerek -tanár viszonylatban a felnőttnek volt abszolút fölénye , vezető presztízse. Ez mára teljesen megváltozott. A gyerek ugyanis pillanatok alatt beméri hogy a mai világban a tisztesség a becsületesség nem sikerforrás .
Probléma az is hogy a mai társadalmunkban a kései serdülőkor meghosszabbodik vagyis a már felnőtt fiatal még mindig gyermeki státuszban él a családban , nincs lakása , nincs önálló egzisztenciája.
A következő sarkalatos pont , hogy a pszichológia és pedagógia egyszerűen nem veszi észre , hogy időközben többféle családforma alakult ki és ma már nem csonka családról kell beszélnünk hanem egyszülős családról.Ez nem feltétlenül sérülés hanem egy önálló családforma , amelynek törvényszerűségei eltérnek a kétszülős családtól.
A fogyasztói társadalomnak is van egy rendkívül negatív és romboló hatása a családokra nézve. Az emberek életenergiáinak a zömét a életkellékek megszerzése köti le és nem maga az élet. Öregkorukig azzal foglalkoznak , hogy a színvonalas élet kellékeit begyűjtsék . Nem lehet a legmodernebb televízió nélkül élni ? De lehet. !
A következő kérdés merül fel : Tudomásul kell e venni , hogy az emberi együttélés klasszikus formái meggyengültek ? Hogy a házasság a család a barátság egyre kevésbé életképes ?
A család fogalmának meg kell változnia többé nem lehet a minimum 3 fős családról beszélni. Vizsgálni kell a magányosok , egyszülősök , szinglik megmaradási , megoldási lehetőségeit is mert ma ez már társadalmi tömegjelenség , nem pedig gikszer.
Azt gondolom , hogy a mai családpszichológia , és családpedagógia egy hamis illúzióban él a régi családmodellben gondolkodik mindent ahhoz viszonyít . Ez már a 21. században elfogadhatatlan.
Hol van itt a szeretet ?
Dr. Angster Mária írása alapján
Életünk fájó és nehéz történetei mögött sokszor van egy másik láthatatlan történet .Sorsunk alakulását nem lehet csak a saját életünk eseményeiből megérteni , mert mindannyian egy nagyobb valami részeként élünk és sokszor az írányít anélkül hogy tudnánk.Régi tudás ez amit napjaink emberének Bert Hellinger és munkacsoportja tett lehetővé. Ezek szerint családi léleknek vagy mindentudó mezőnek nevezett rejtett összeköttetés rendszer létezik az összetartozó emberek között. és ennek működési törvényeit betartva mindannyian boldogabban élhetünk.
Az odatartozás joga
Minden családtagnak joga van ahhoz , hogy a többiek a családhoz tartozónak ismerjék el. Ezt a jogot veszik el amikor kitagadnak valakit. Vagy azért próbálnak meg elfelejteni valakit mert nagyon fáj az emléke. Pl. halva születik vagy meghal egy kisgyerek.
A hely törvénye
A családban mindenkinek megvan a maga helye és csak ezen a helyen élhet jó életet. A kirakós játékban is csak akkor áll össze a kép ha minden darabka a megfelelő helyen áll.A saját helyünkön lenni annyit tesz , hogy érzelmi megélésünkben is azon a generációs létrafokon állunk , amelyikre születtünk, sőt még a nekünk megfelelő sorszámú helyre állunk be.
A legalsó létrafokon van a gyerek ő a Kicsi, felette a szülők ők a Nagyok. Ebben a rendszerben kizárólag az számít kitől kaptam az életemet.
Sokan élnek úgy mintha a szüleik szintjéhez tartoznának. Mintha ők pótolnák a hiányzó társat .... Sok gyerek vonódik be a szülők párkapcsolatába , pártot fog és tanácsot ad.
Úgy érzünk és viselkedünk a szüleinkkel mintha mi lennénk az ő szüleik,de így nem tudjuk a saját életüket élni.
A rendszer -lelkiismeret
A családi léleknek nevezett összeköttetés rendszerben tudattalan csoport lelkiismeret működik. Ha a tagok közül valakivel életbe vágóan rossz történik vagy nehéz sors jutott neki akkor lesz valaki aki 1-2 generációval később született és úgy fog élni viselkedni mintha az a rossz dolog vele történt volna meg. Ehhez nem kell , hogy ismerje a rossz sorsú családtagot sőt az sem kell , hogy tudjon a létezéséről.
Mindez szeretetből történik : gyermeki szeretetből. lelkünk gyermeki része a maga mágikus gondolkodásával azt hiszi hogy segíthet.
A helycsinálók
Szüleink és nagyszüleink előző fontos partnerei is családunk tagjai.Ugyanez érvényes az előző kapcsolatainkra is. Miért ? Minden párkapcsolatban ahol felmerül, hogy két ember együtt adja majd tovább az életet , kialakul a kötődés nevű kapocs. Ám ha a szülőm vagy nagyszülőm előző partnere átadta a helyét annak az embernek akitől az életemet kaptam pl meghalt, vagy valamiért nem sikerült ,megtartania a a párját, akkor azzal ő ténylegesen hozzájárult ahhoz, hogy én megszülethessek.Mivel egy kötődésből kiszakadni fáj , ezzel a fájdalommal a helycsináló is fizetett az életemért , így ő is hozzánk tartozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése